VII. Interdiszciplináris Doktorandusz Konferencia

 

Köszönjük a regisztrációkat, a konferenciára történő jelentkezés lezárult.

 

Konferencia felhívás

Tisztelt Érdeklődők!


A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata immár hetedik alkalommal rendezi meg nemzetközi, számos tudományterületet összefogó szakmai programját, az Interdiszciplináris Doktorandusz Konferenciát (IDK2018). 

A konferenciának az elmúlt évekhez hasonlóan a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara ad otthont, 2018. május 17-19. között.

A rendezvény alapvető célja, hogy lehetőséget biztosítson hazai és külföldi fiatal kutatók, elsősorban doktoranduszok számára tudományos eredményeik prezentálására, ezenfelül személyes és szakmai kapcsolatok, együttműködések kiépítésére.

Rendezvényünkre valamennyi tudományterületről várjuk doktoranduszok, valamint kimagasló tudományos munkássággal rendelkező graduális hallgatók jelentkezését.

A kutatási eredmények bemutatására tudományos előadás keretében, vagy poszter formájában nyílik lehetőség. A konferencia elsődleges nyelve angol, azonban korlátozott számban magyar nyelvű prezentációkat is befogadunk.

A rendezvény tudományos tartalmának szélesebb körben való megismertetése érdekében előadóink számára publikálási lehetőséget biztosítunk a konferencia ISBN számmal ellátott tanulmánykötetében.

További információkért kérjük, figyelje a konferencia Facebook oldalát vagy weboldalunkat.

 

Amennyiben kérdése merülne fel a rendezvénnyel kapcsolatban, forduljon bizalommal a szervezőbizottság tagjaihoz az info@phdpecs.hu e-mail címen!

 

A mielőbbi találkozás reményében, üdvözlettel,


Pónusz Róbert

 elnök

Doktorandusz Önkormányzat

Pécsi Tudományegyetem

Mihálovics Nikoletta

Mihálovics Nikoletta


irodavezető

mihalovics.nikoletta@pte.hu
Pónusz Róbert

Pónusz Róbert


elnök

ponusz.robert@pte.hu
Bódog Ferenc

Bódog Ferenc


tudományos alelnök

bodog.ferenc@pte.hu